Receptek tökmagolajjal

Parasztsaláta tökmagolajjal

Hozzávalók: 1 kis fej saláta, 2 paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, 300 g főtt parasztsonka, 5 evőkanál tökmagolaj, 2 zöldpaprika, 4 evőkanál almaecet, 100 g főtt kukorica, só és bors, 100 g zöldbab, 2 kemény tojás, 1hagyma.

Elkészítés: A salátát mossuk meg, jól csepegtessük le és helyezzük egy tálba. A parasztsonkát vágjuk széles csíkokra,adjuk hozzá a felaprított hagymát, főtt zöldséget, a kockára vágott paprikát és paradicsomot. A szétnyomott fokhagymát, sót, borsot és tökmagolajat keverjük bele a salátába.Végül adjunk hozzá ecetet és a kemény tojásokkal díszítsük.

Tökmagolajos túrókrém

Hozzávalók: 10 dkg juhtúró, 1 dl sovány tejföl, 1/2 citrom leve, 2 evőkanál tökmagolaj, 1 evőkanál reszelt vöröshagyma, 1 csokor apróra vágott kapor, só, őrölt bors

Elkészítés: A tejfölt kanalanként a túróhoz adva kikeverjük, majd a citromlével, a tökmagolajjal, a hagymával, a kaporral és a fűszerekkel ízesítjük. Friss salátához vagy pirítóshoz is kitűnő.

Tökmagolajos túró

Hozzávalók: 50 dkg tehéntúró, 1 evőkanál Rama margarin (szendvicsbe való), bazsalikom, só, ízlés szerint, 2-3 gerezd fokhagyma, 2-3 evőkanál tökmagolaj

Elkészítés: A hozzávalókat elkeverjük, kenyérrel,péksüteménnyel, paradicsommal vagy egyéb más zöldséggel tálaljuk. Isteni finom és nagyon egészséges!

Paradicsomos-spenótos tésztasaláta

Hozzávalók: 35 dkg masnitészta, 35 dkg spenót, 20 dkg koktélparadicsom, fél fej lilahagyma, 2 ek balzsamecet, 4 ek tökmagolaj, 10 dkg fetasajt, só, frissen őrölt bors

Elkészítés: A tésztát sós vízben szokásos módon megfőzzük, majd leszűrjük. Közben a spenótot és a paradicsomokat megmossuk, felvágjuk. A hagymát meghámozzuk és nagyon vékonyra szeleteljük. Salátaöntetet készítünk az ecetből, sóból, borsból és olajból. A langyos tésztát egy nagy tálban a spenóttal, a paradicsommal, a hagymával és a fetával összekeverjük, ráöntjük az öntetet és jól beleforgatjuk.

Tökmagolajban pácolt filézett sült pulyka mell vagy comb

Hozzávalók: 3 db filézett pulyka mell vagy 6-8 db comb, 1 ek grill fűszersó, 4 ek tökmagolaj, 5 dkg vaj, 1 dl fehérbor.

Elkészítés: Előző este bedörzsöljük a húsokat fűszer keverékkel, tálba helyezzük és egyenletesen meglocsoljuk tökmagolajjal. A tálat lefedjük és másnapig hűtőszekrénybe hagyjuk. Másnap a sütőt 180 C-ra előmelegítjük. A húsokat kiemeljük a pácléből, tepsibe helyezzük és a páclét is ráöntjük, az 5 dkg vajat felkockázzuk és a húsokra tesszük, aláöntjük az 1 dl fehérbort. A tepsi légmentesen lezárjuk alufóliával. Kb. 60 percig (puhulásig) pároljuk, utána levesszük a fóliát és megforgatva pirosra sütjük.

Tökmagolajos saláta

Hozzávalók: 1 répa ,5 dkg sajt,1 ek tökmagolaj ,bors ,citrom leve

Elkészítés: A répát megtisztítom és lereszelem a nagylyuku reszelőn. A sajtot szintén és összekeverem.

Öntet: 1/2 citrom levét és az olajat összekeverem, ráöntöm a zöldségre. Ízlés szerint sózom borsozom.

Tökmagolajos hagymasaláta

Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma vagy lilahagyma, 1 kávéskanál só, tökmagolaj

Elkészítés: A vékonyra szelt hagymát sózzuk és 5 percig pihentetjük. Tökmagolajjal meglocsoljuk és azonnal fogyasztható. Sültek, felvágottak és héjában sült burgonya ,sonka,szalonna mellé ajánljuk.

Burgonyasaláta tökmagolajjal

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 fej hagyma, 1 evőkanál 15%-os ecet, 1 kávéskanál só és 1 dl víz, 0,5 dl tökmagolaj

Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk és vékony szeletekre vágjuk és a hagymaszeleteket hozzáadjuk. A vízből ecetből, sóból és cukorból készült salátalevet a burgonyához adjuk, hagyjuk kihűlni. A tökmagolajat csak tálalás előtt adjuk hozzá. Hidegen tálaljuk húsételek mellé.

Klasszikus tökmagolajos saláta

Hozzávalók: fejes saláta, tépő saláta, endivia saláta, és kínai kelsaláta, tökmagolaj.

Elkészítés: a saláta leveleket a szokásos módon készítsük elő (az endíviát és a kínai kelt csíkokra vágjuk). Tökmagolajjal, ecettel, és sóval, pácoljuk. Az ínyencek tehetnek hozzá apróra vágott fokhagymát is.

Babgánica

Hozzávalók: 25 dkg tarkabab, 5 dkg hajdina liszt, 1 e.k. tökmagolaj

Elkészítése: A babot egy éjszakára hideg vízbe áztatjuk. Másnap 1 liter vízben feltesszük főni. Sóval, babérlevéllel ízesítjük. Ha megpuhult, leszűrjük,de a főzővizet nem öntjük ki. A hajdinalisztet szárazon megpirítjuk. A babot burgonyanyomóval kissé összetörjük, majd összekeverjük a pirított liszttel.Felöntjük egy pohárral a bab főzővizéből és összefőzzük (ízlés szerint több vizet is önthetünk hozzá). A pürét tányérokba szétosztjuk, tökmagolajjal meglocsoljuk és meghintjük frissen őrölt borssal.

Tökmagolajos pogácsa

Hozzávalók: 60 dkg liszt, 20 dkg Ráma, 10 dkg zsír, 2,5 dkg élesztő, 1 kk. cukor, 2 dl tejföl, só, 3 tojássárgája, 15 dkg tökmag, 0,5 dl tökmagolaj

Elkészítés: A tökmagot egy serpenyőben kicsit megpirítjuk, majd egy aprítóban durvára daráljuk.A tejfölt a cukorral és az élesztővel elkeverjük, és hagyjuk kelni.A lisztet elmorzsoljuk a Rámával és a zsírral, hozzáadjuk a tojások sárgáját, a megkelt élesztőt, és a sót. Az egészet összegyúrjuk. Kinyújtjuk, bekenjük tökmagolajjal, rászórjuk az aprított tökmag nagy részét és feltekerjük. Kicsit ellapítjuk és összehajtogatjuk. 15-20 perc pihentetés után kinyújtjuk ujjnyi vastagra és tojásfehérjével megkenjük a tetejét. Rászórjuk a maradék tökmagot, meg még néhány egészben hagyott magot is. Kiszaggatjuk, sütőpapíros tepsibe rakjuk, és hagyjuk pihenni, míg a sütő 180 °C-ra felmelegszik, majd megsütjük.

Hal tejszínes-tökmagolajos mártással

Hozzávalók: 2-3 evőkanál tökmagolaj, 1 kg tengeri halfilé, 2 dl tejszín, 2 teáskanál morzsolt zsálya (ha van akkor friss), 1 csipet őrölt bors

Elkészítés: A halat megmossuk, ha fagyasztott hagyjuk felengedni. Konyhai papírtörlővel letöröljük róla a felesleges vizet. Közben a vajat felolvasztjuk egy serpenyőben és megpirítjuk rajta a zsályát. A zsályás vajban megpároljuk a halat, majd a fedőt levéve hagyjuk hogy elfőjön a leve. Ez után felöntjük a tejszínnel, sózzuk, borsozzuk és addig főzzük, míg a tejszín forrni kezd. Tökmagolajjal meglocsolva tálaljuk.

A receptet Pera Kata készítette! Ízletes,finom,egyszerű, könnyen elkészíthető! Az eredeti recept fotóval az alábbi linken található:

-https://www.delimano.hu/recipe/hal-tejszines-tokmagolajos-martassal

Zöldborsófőzelék lisztmentesen medvehagymás lepénykenyérrel

Hozzávalók egy kis adaghoz (2-3 személyre): kb. 45 dkg zöldborsó (mirelit), kevés olaj, 2 tk. nádcukor, só ízlés szerint, 1 ek. vaj (vagy helyette olívaolaj), kb. 1 dl rizstej (vagy tej), 2 tk. tökmagolaj

Elkészítés: Egy kevés olajon kis lángon, fedő alatt puhára pároljuk a zöldborsót, közben cukrozzuk, sózzuk. Mikor kész, a felét kiszedjük, félre tesszük, a másik felét a vajjal és a rizstejjel turmixoljuk, a tökmagolajjal ízesítjük. Tálaláskor beleforgatjuk az egész borsókat is.

A lepénykenyérhez: 50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 2,5 tk. só, kb. 3 dl víz, 1 kisebb csokor medvehagyma apróra vágva, néhány ek. vaj megolvasztva

Elkészítés: A lisztet a sóval és a vízzel összegyúrjuk, egy rugalmas labdát formázunk belőle. A végén a medvehagymát is beledolgozzuk. Letakarva hagyjuk egy 15 percet pihenni, majd 8 egyenlő részre osztjuk és minden részből egy-egy golyót formálunk, majd vékonyra kinyújtjuk. Megkenjük egy kevés olvasztott vajjal és a tészta felét ráhajtjuk. Megint nyújtjuk, kenjük, felhajtjuk. Az így kapott vékony korongokat zsiradék nélkül, forró száraz serpenyőben, közepes lángon megsütjük. Mikor kész, egy tálra szedjük, megkenjük a tetejét olvasztott vajjal és így sorban egymásra halmozzuk a lepénykéket. A végén érdemes egy tányérral lefedni, úgy a gőztől még jobban megpuhul.

Tökmagkrém

Hozzávalók: 20 dkg héj nélküli natúr tökmag, 3 evőkanál tökmagolaj, (tengeri) só.

Elkészítés: A hozzávalókat robotgép aprítójában teljesen krémesre, egyneműre keverjük. A tökmagkrémet tálalhatjuk kenyérre, kiflire, pirítósra kenve. Mártogathatunk bele zöldségeket. Adhatjuk héjában sült krumplihoz. Nagyon egészséges és végtelenül finom!

Tipp: Legfinomabbra kávédarálóban darálhatod a tökmagot. Ilyenkor a tökmagport kell krémesre keverni a tökmagolajjal és csipetnyi sóval.

Édes tökmagos keksz

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 20 dkg tökmag megdarálva, 10 dkg porcukor, 20 dkg hideg vaj darabokban, 2 tojássárgája, 1 ek. tökmagolaj, 2 tk. vaníliás cukor, csipet só

Elkészítés: A hozzávalókat gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk és összegyúrjuk. Folpackba csomagolva néhány órára hűtőbe tesszük, majd rudat formázunk belőle és vékony karikákra vágjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk a korongokat és előmelegített sütőben 170 fokon hagyományos módon kb. 12 perc alatt megsütjük (amikor a szélük épp, hogy kezd megbarnulni).

Tökmagos kalács tökmagfagyival

Ez egy igazán különleges desszert. Érdemes kipróbálni és lenyűgözni vele a családot.

Hozzávalók 8 személyre: A tökmagos kalácshoz 7 db tojás, 15 dkg kristálycukor, 20 dkg tökmag, 5 dkg zsemlemorzsa, 2 evőkanál liszt, 20 dkg lekvár, A tökmagfagylalthoz 50 dkg vaníliafagyi, 1 dl  tökmagolaj, 5 dkg tökmag

Elkészítés: Először a tojást és a cukrot habosra verjük. A ledarált tökmagot, a morzsát és a lisztet óvatosan hozzákeverjük, formába öntjük, és kb. 150 fokon 40 percig sütjük. Ha megsült, hagyjuk kihűlni, a közepén kettévágjuk, és megkenjük lekvárral. Lekvár helyett használhatunk nutellát, vaníliakrémet vagy túrót is.

A fagyit érdemes előre elkészíteni: a vaníliafagyi felét enyhén felolvasztjuk, a tökmagolajjal és a tökmaggal összekeverjük. A maradék vaníliafagylaltot felkockázzuk, és a tökmagos fagyival félig-meddig összeforgatjuk, majd visszarakjuk a fagyasztóba 2 órát hűlni.

Feketeretek saláta tökmagolajjal

Hozzávalók: 60 dkg retek, egy csipet só, 1 dl tökmagolaj, egy citrom leve, és 10 dkg tökmag

Elkészítés: A megmosott retket vékony szeletekre vágjuk, vagy legyaluljuk, megsózzuk, és pár percig állni hagyjuk. Ezután lecsepegtetjük, salátás tálba helyezzük, ízesítjük citromlével, és tökmagolajjal. Lazán összekeverjük és lehűtjük. Tálalás előtt frissen tört tökmaggal elkevert tökmagolajjal meglocsoljuk.

Vitamin saláta

Hozzávalók: 30 dkg savanyú káposzta, 1 nagy szál sárgarépa, fél kígyóuborka, 1 jonatán alma (vagy más savanykásabb ízű alma), 3 dkg mazsola, 2 evőkanál tökmagolaj, 1 csokor metélőhagyma

Elkészítés: A megtisztított sárgarépát durvára reszeljük. A kígyóuborkát és az almát héjastól lereszeljük. A mazsolát meleg vízbe áztatjuk. A savanyú káposztát összekeverjük a nyers zöldségekkel és almával, a lecsöpögtetett mazsolával. Összekeverjük a tökmagolajjal. 20 percig állni hagyjuk. Frissen vágott metélőhagymával meghintve kínáljuk. Magvas rozszsemlével,vagy ízlés szerint péksüteménnyel,kenyérrel fogyasztjuk.

Fekete marha steak

Hozzávalók 4 főre: 400 g vesepecsenye, 3 ek sötét szójaszósz, 2 ek tökmagolaj, Kezdő grillezők is bátran próbálják ki ezt a steak-et. Nem baj, ha kicsit odakap és feketére sül a hús, hisz nyugodtan lehet a nevére hivatkozni )

Elkészítés: A húsról egy éles késsel eltávolítjuk a hártyákat és az esetleges inakat, majd kb. 0,5 cm-es szeletekre vágjuk. A szójaszószt összekeverjük a tökmagolajjal, és ezzel a páccal bekenjük a húsok mindkét oldalát. Betesszük egy jól záródó edénybe és a hűtőszekrényben 4-5 napig pácoljuk a húst. Közben többször megforgatjuk, hogy jól átjárja a páclé. Sót nem szabad bele tenni, mert az kivonja a húsból a nedvességet, és akkor megromlik. A faszént begyújtjuk és amikor már egységesen izzik, a rácsra tesszük a hússzeleteket, és az első oldalát kb. 5 percig, majd megfordítva készre sütjük. A rácsról levéve szeletelés vagy fogyasztás előtt legalább 10 percig pihentetjük. Ha nincs lehetőségünk a szabadban, faszén fölött megsütni, akkor egy bordázott aljú grillserpenyőben is elkészíthetjük. Ennek egyébként nagy hasznát vesszük esős időben is.

Tonhalas tésztasaláta rukkolával

Hozzávalók 4 főre: 25 dkg száraztészta/szarvacska, 1 doboz tonhaltörzs natúr lében, 4 paradicsom, 1 doboz kukorica, 10 dkg rucola saláta, fél citrom leve, 2 ek tökmagolaj, 1 tk mustár, só, bors ízlés szerint

Elkészítés: A száraztésztát (szarvacska, penne ízlés szerint) sós vízben fog keményre megfőzzük. Leszűrjük, és hűlni hagyjuk. A citrom levét a mustárral, sóval, borssal és a tökmagolajjal elkeverjük. A rucolát megmossuk, és alaposan leitatjuk róla a nedvességet. A kihűlt tésztára ráöntjük a dresszinget, és óvatosan hozzá keverjük a paradicsomot, a kukoricát. A tonhalat lecsepegtetjük, és kissé szétmorzsolva a salátára tesszük. Végül a rucolát is rátesszük, és lazán összeforgatjuk. Gyorsan szerettem volna valami finom, ugyanakkor laktató salátát készíteni. A hűtőben egy doboz rucola árválkodott, így a kamra polcát kellett segítségül hívnom. Az i-re a pontot a tökmagolaj tette fel, hiszen aki az illatát megérzi, azonnal a tál felé veszi az irányt. Nagyon egyszerű, gyors saláta, mely önálló fogásként is megállja a helyét.

Szuper vitaminbomba tavaszeleji újjáéledéshez

Hozzávalók 8 főre: 1 fej vöröshagyma, 1 fej lilahagyma, 2 szál újhagyma, 1 kis fej fekete retek, 1 kis fej zeller, só, 2 szál sárgarápa, 2 alma, fél kg savanyú káposzta, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 csapott ek köménymag, 2 ek tökmagolaj, 1 citrom leve, frissen őrölt fehérbors, 1 filter "érzelmi harmonizáló" teafű keverék, tálaláskor pirított kendermag

Annyira nehezen tör ki idén a tavasz, hogy nagyon. Egyszer már megvillantotta magát, így még nehezebb a telet viselni ilyen hosszan. Talán azért megérkezik egyszer, fogadjuk jó erőben. Mindent beletettem, ami télvégén elérhető igazi vitamin-forrás, az egy cékla kivételével - elfelejtettem venni. Az "érzelmi harmonizáló" teakeverék nagyon komoly összetevőkből áll: golgotavirág hajtás, citromfű, hibiszkuszvirág, levendulavirág, ánizs, borsmenta, rozmaring, édeskömény, kardamom, szegfűszeg, cékla, gyömbér.

Ajánlat: A kendermag helyett bármilyen olajos magvat használhatunk, azért választottam most a kendermagot, mert az a leg kalóriaszegényebb.

Elkészítés: A répát, retket, zellert meghámozzuk. A hagymákat vékony szeletkékre vágjuk és egy nagy tálba helyezzük. Hozzáreszeljük a retket és a zellert, a nagyobbik reszelőfogakon. Megsózzuk, összekeverjük, hogy kicsit puhuljanak, míg a többi hozzávalót előkészítjük. Hozzáreszeljük a répát, nem keverjük. Kis kockákra vágjuk az almát, azt is hozzáadjuk. A savanyú káposztát kicsit összevágjuk, azt is hozzáadjuk. Az apróra vágott petrezselyemzölddel, és a köménymaggal szórjuk. Borsot darálunk és rászórjuk a teafű keveréket. Ráöntjük a tökmagolajat és a citromlét, jól összekeverjük. Tálaláskor pirított kendermaggal szórjuk.

Sütőtök krémleves

Hozzávalók 4 főre: 500 g sütőtök, 5 ek rizspehely, 2 tk kakukkfű, 1 tk só, 1 db (2,5 dl) tejszín, 2 ek tökmagolaj, 2 ek tökmag

Nagyon gyorsan elkészíthető, ízletes fogás. A tökmagolaj jellegzetes zamata nagyon jól kiegészíti a leves krémességét és a kakukkfű illatát. Természetesen bébiknek is nagyon ajánlott.

Elkészítés: A rizspelyhet a kakukkfűvel szárazon, folyamatosan kevergetve 2-3 percig pirítjuk, majd felengedjük kb. 1,5 l vízzel. A megpucolt sütőtököt kisebb kockákra vágjuk, és fővő leveshez adjuk. Sózzuk majd kb. 10 perc alatt puhára főzzük. A tűzről levéve összeturmixoljuk, majd a tejszínnel összeforraljuk. Tálaláskor a tányérban 1 ek tökmagolajat csorgatunk rá és 1 ek tökmaggal béleljük.

Tormás krumplisaláta

Hozzávalók 6 főre: 1 kg burgonya, 1 nagy tejföl, 1 citrom leve, 4 ek tökmagolaj, 2 ek reszelt torma, 3 fej lilahagyma, só, bors, fél tubus nagy majonéz

Elkészítés: A krumplit héjában megfőzzük, megpucoljuk, majd karikára szeleteljük. Az öntethez összekeverjük a tejfölt, majonézt, citromlevet, olajat és a tormát. Ízesítjük sóval és borssal, és hozzátesszük a lilahagymát is. Hozzáöntjük a krumplihoz, és óvatosan összekeverjük. Pár órát hagyjuk állni, hogy az ízek összekeveredjenek.

Sonkás-tökmagos canelloni

Hozzávalók 4 főre: fél cs cannelloni tészta (tölthető), 30 dkg sovány túró vagy ricotta, 3 ek  tejföl, 2 dl főzőtejszín, 1 tojássárgája, 5-6 szelet sonka (enyhén füstölt a legjobb), tökmag, tökmagolaj, friss bazsalikom, 10 dkg vaj, 10 dkg sajt, só

Elkészítés: A tésztát forró, sós vízben feltesszük főni, kb. 5 perc után levesszük a tűzről, amikor még a tészta félkemény. Közben összekeverjük a túrót a tejföllel, a tojássárgával, az apróra vágott sonkával és az aprított bazsalikomlevelekkel. A tökmagot néhány percig pirítjuk egy serpenyőben, majd mozsárban összetörjük, és hozzákeverjük a túróhoz, löttyintünk bele egy kis tökmagolajat is. A túrós masszát ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Egy tepsit alaposan megkenünk vajjal, majd ebbe helyezzük el sorban a túróval megtöltött canellonikat. Megkenjük a tetejét főzőtejszínnel, és megszórjuk reszelt sajttal. Sütőben megsütjük (első 20 percben fóliával takarjuk le!). Sütési hőfok: 180°C

Tökmagos-sütőtökös baguette

Hozzávalók 6 főre: 55 dkg BL-80 kenyérliszt, 25 dkg öregtészta (kovász), 1 dl víz, 2 dl natúr joghurt, 1 tk nádcukor, 2 tk só, 10 dkg sütőtök (megsülve, pürésítve), 1 dkg élesztő, 2 ek tökmagolaj, 2 ek tisztított tökmag

Elkészítés: A hozzávalókat dagasztógépben összegyúrjuk,a végén hozzáadva egy marék tökmagot, 1 órán át letakarva kelesztjük. Ha megkelt átdagasztjuk, 3 részre osztjuk, hosszúkás hengereket formálunk belőlük, sütőpapíral bélelt tepsiben újra kelesztjük 25-30 percig, majd a tetejét éles késsel bemetsszük, langyos vízzel lespricceljük, egy marék tökmaggal megszórjuk. Előmelegített sütőben 180 fokon 15 percig sütjük, majd 160 fokra mérsékelve a hőt még 5 percig. Rácson hűtjük ki.

Savanyú káposzta tökmagolajjal

Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta, 1 kis fej lilahagyma, 6-8 cl  tökmagolaj

Elkészítés: A savanyú káposztát kóstoljuk meg, és ha nagyon sósnak találjuk, csak akkor mossuk át. A hagymát előbb félbe, majd szálasra vágjuk és hozzákeverjük a káposztához. Végül meglocsoljuk a tökmagolajjal és néhány órára a hűtőbe tesszük, hogy kicsit összeérjen.

Remek vacsora pirítóssal! Kiváló vitaminbomba, mivel a savanyú káposztának rendkívül magas a C-vitamin tartalma, de gazdag E- és K-, valamint B1 vitaminban is. A  tökmagolaj, pedig magas arányban tartalmaz telítetlen zsírsavakat, (Omega-3, Omega-6 és Omega 9) különösen gazdag E-vitaminban, továbbá magas antioxidáns tartalmának köszönhetően, értékes A- és F – vitaminban is, melyek segítenek megkötni a szabadgyököket. A szervezet számára olyan elengedhetetlen ásványi anyagokat, nyomelemeket tartalmaz, mint kalcium, nátrium, magnézium, mangán, vas, cink, réz.

Virsli saláta

A következő receptet nagyon változatosan készíthetjük el.

Hozzávalók 2 személyre: 40 dkg szafaládé vagy frankfurti virsli, 1 kis fej vörös- vagy lilahagyma vagy újhagyma, 5 evőkanál  tökmagolaj, 2 evőkanál  alma balzsamecet, 1 evőkanál alma gyümölcsecet, só, frissen őrölt bors

Elkészítés: A szafaládét vagy virslit vékony csíkokra vágjuk, és egy tálba rakjuk. A hagymát apróra vágjuk (nem kockára, hanem fél karikába). Ráöntjük a tökmagolajat és az eceteket, majd sózzuk, borsozzuk. Jól keverjük össze, és lefedve hagyjuk állni 10 percig, hogy összeérjenek az ízek és puhuljon a hagyma. Fogyasztás előtt még egyszer összekeverjük. Ajánljuk friss házikenyérhez vagy rozskenyérhez, de kiflivel is kiváló.

Tipp: Kiváló szafaládé vagy virsli helyett a borjú- vagy marha párizsi, de főtt marhahús - vékony szeletekre vágva - kulináris élményt nyújt.

Tojásrántotta

Hozzávalók 2 személyre: 6 db tojás, 3 evőkanál  tökmagolaj, só, bors, snidling

Elkészítés: Egy serpenyőbe teszünk 1 evőkanál tökmagolajat, és alacsony hőmérsékleten felmelegítjük. A sózott és borsozott, összekevert tojást beleöntjük a serpenyőbe, és rántottát sütünk belőle (ki milyen lágyan szereti). Tálaláskor a tányérra téve meghintjük snidlinggel majd 1-1 evőkanál tökmagolajat csurgatunk a tetejére.

Tipp: A rántottát változatosabbá tehetjük ízlés szerint kockára vágott sonkával, sajttal, gombával, hagymával.

Babsaláta

Hozzávalók: 0,5 kg salátabab(lehet cseresznyebab is, vagy tarkabab), 3 db közepes lilahagyma vagy sonkahagyma, 0,5 dl tökmagolaj, só,csipet őrölt bors, 1 ek. olivaolaj, vagy étolaj, 1 tk 10%-os ecet

Elkészítése: A babot egy éjszakára hideg vízbe áztatjuk két mosás után. Másnap 1 liter vízben feltesszük főni. Sóval, borssal ízesítjük. Ha megpuhult, leszűrjük,lecsepegtetjük.A hagymákat felszeleteljük és a főtt babhoz öntjük.Tökmagolajjal meglocsoljuk, hozzáadjuk az ecetet és az olívaolajat majd az egészet átkeverjük.Ha kell esetleg  még sózzuk.

Sült gyökérzöldségek tökmagolajjal és krémfehér sajttal

Hozzávalók: 1 közepes cékla, 1 kisebb zeller, 2 szál sárgarépa, 1 fehérrépa, 1 fej lila hagyma, 8 gerezd fokhagyma, só, bors, 0,5 dl olívaolaj, kb. 1 dl balzsamecet

Tálaláshoz: 2 ek tökmagolaj, valamilyen feta jellegű sajt (nekem dán krémfehér sajtom volt éppen itthon)

Elkészítés: A zöldségeket hasábokra vágtam. valamilyen megfontolásból a céklát inkább kockákra. A hagymát felszeleteltem, a fokhagymagerezdeket megpucoltam. Alufóliával bélelt tepsibe szórtam mindent. Megöntöztem olívaolajjal, balzsamecettel és még egy ágacska kakukkfüvet is rátettem. Alufóliával befedtem, és 160 fokos sütőben sütöttem 1 óra 20 percig, amíg a zöldségek meg nem puhultak. Aztán még fólia nélkül 15 percet sütöttem. Utána, amikor kb. langyosra hűlt, összekevertem a sajttal, és finoman megöntöztem tökmagolajjal.

Tökmagkrém

Hozzávalók: 500 g sovány túró, egy kanál tejföl, két gerezd zúzott fokhagyma, 0,5 dl tökmagolaj (a mennyiség akár meg is duplázható), jó marék frissen pörkölt tökmag, só

Elkészítés: A hozzávalókat kézzel vagy robotgéppel habosra keverjük, beleszórjuk a pörkölt tökmagot. Legfinomabb frissen sütött házikenyérrel, vagy hajszálvékonyra szeletelt, pirított, tökmagos kenyérrel.

Petrezselyem-krémleves tökmagolajjal

Hozzávalók: 2 db nagyobb vagy 3 db kisebb petrezselyemgyökér (kb. 40 dkg),  2 db közepes, szétfövő burgonya (kb. 25 dkg),  1 db kisebb főzőhagyma,  1,5 l zöldségalaplé,  1 dl főzőtejszín (10 %-os zsírtartalommal),  1 csokor petrezselyemzöld,  1/2 szerecsendió frissen reszelve,  2-3 evőkanál tökmagolaj,  fehérbors,  kevés frissen facsart citromlé

Elkészítés: A petrezselyemgyökeret és a burgonyát tisztítás után nagyjából 1,5 cm-es kockákra darabolom. A hagymát finomra vágom. A petrezselyemzöldet egészen finomra aprítom.A zöldségeket fazékba halmozom, annyi alaplével öntöm fel, amennyi ellepi. Közepes tűzön puhára főzöm, az elpárolgott folyadékot pótolom, a már majdnem puha zöldségekhez adom a tejszínt.Forrás után hozzáadom a tökmagolajat, a fehérborsot, kevés citromlevet, valamint a petrezselyemzöldet, belereszelem a szerecsendiót. Botmixerrel pürésítem – ha szükséges, forró zöldségalaplét adok hozzá. Néhány csepp tökmagolajjal tálalom.

Hagymás madársaláta szalonnakoronával

Hozzávalók 4 személyre: 1 evőkanál vaj, 2 dkg dió, ízlés szerint őrölt bors, ízlés szerint só, 1 evőkanál sör, 3 evőkanál dióolaj, 1 teáskanál balzsamecet, 1 dkg kristálycukor, 2 evőkanál tökmagolaj, 10 dkg bacon szalonna, 12 dkg újhagyma, 40 dkg madárbegysaláta.

Elkészítés: Az öntethez a  dióolajat a balzsamecettel,tökmagolajjal és a sörrel porcelánedényben nagyon jól összekeverem, sóval és borssal fűszerezem. A diót feldarabolom, vajon megpirítom, majd a salátaöntethez adom. A madársalátát kiválogatom, az öreg leveleket kidobom, a szépeket folyó vízben lemosom, és 10 percig hideg vízben állni hagyom. A vízből kiszedve lecsepegtetem, majd egy szitában megszárítom. A hagymákat megtisztítom, végeit levágom és karikákra szelem. A tökmagolajat finoman felforrósítom egy serpenyőben, a hagymát és a zöld hagymaszárat megpárolom, hozzáadom a cukrot, és hagyom megolvadni. A sörös-ecetes öntetet a hagymához öntöm, még egyszer felforralom, közben sózom és borsozom. A bacont széles csíkokra vágom, és egy serpenyőben ropogós aranybarnára sütöm. A madársalátát vigyázva a salátaöntetbe keverem. Az öntetes hagymát a tányérra helyezem, az öntetből kivett madársalátát a közepére teszem, és a forró szalonnával megkoronázom.

Pirítóson tálalt nyúlfalatok, tökmagolajjal, tarkaborssal és szezámmaggal

Hozzávalók 2 főre: 1 nyúlcombfilé, 5 dkg vaj, só, tarkabors, tökmagolaj, 2 evőkanál szezámmag, 2 darab pirítós

Elkészítés: A filét szeletekre vágjuk és vajban megsütjük; sózzuk és jócskán borsozzuk. Ezután következik a tálalás: a kenyeret félbe vágjuk (háromszög alakúra), ráhelyezzük a húst, meglocsoljuk tökmagolajjal és megszórjuk pirított szezámmaggal.

Tökmagolajos, füstölt sós focaccia

Hozzávalók: 2 ek olaj, 2 dl víz, 1 dl tej, 50-55 dkg liszt, 1 tk. cukor, 1 csipet őrölt rozmaring, 2 mk. só, 1/4 kocka élesztő

A tetejére: néhány ek. tökmagolaj, 1 fej lilahagyma, só

Elkészítés: A tészta hozzávalóit felsorolás sorrendjében kenyérsütő gép üstjébe pakoljuk, dagasztjuk-kelesztjük. Ha megkelt, lisztezett munkalapon kinyújtjuk (lehet akár két darabot is készíteni belőle!). Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük. Megszórjuk vékony cikkekre vágott lilahagymával, meglocsolgatjuk a tökmagolajjal és meghintjük (csínján!) sóval. 160 fokosra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük. Kiváló italkorcsolya!

Paradicsomos sertésragu hajdina körettel, paradicsomsalátával

Hozzávalók: 20 dkg sertéscomb, 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 5 paradicsom, egy paprika. Egy kevés sertészsír, só, majoránna, őrölt feketebors. Három deciliternyi hajdina, 2-3 evőkanál étolaj, 1 vöröshagyma, 1 fokhagyma, 1 babérlevél, só. 8 paradicsom, 1 teáskanálnyi ecet, csipetnyi só, bors, cukor, 2 evőkanál tökmagolaj.

Elkészítés: A sertéshúst, a vöröshagymát, fokhagymát, paprikát apró kockákra vágjuk. A paradicsomokat is felszeleteljük. Kevés zsíron üvegesre pároljuk a vöröshagymát, majd belekeverjük a húst, és fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, a felvágott paprikát. Fűszerezzük sóval, majoránnával, borssal, és kicsit átsütjük. A paradicsommal együtt készre pároljuk. A hajdinakörethez a gabonát átmossuk, leszűrjük, és bő vízben feltesszük főni. Kevés étolajat öntünk a tetejére, majd hozzáadjuk a vöröshagymát, fokhagymát, babérlevelet, és enyhén megsózzuk. Amikor megfőtt leszűrjük, és egy evőkanálnyi étolajjal összekeverjük. A paradicsomsalátához a paradicsomokat vékony szeletekre vágjuk. Salátalevet készítünk ecettel, borssal, sóval, cukorral, vízzel. Tökmagolajjal ízesítjük, és elkeverjük a paradicsom szeletekkel. Tehetünk a tetejére frissen szelt petrezselyem zöldjét.

Zalai babsaláta

Hozzávalók: 40 dkg szemes bab, 3 fej lilahagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, babérlevél, 1 dl tökmagolaj, 1-2 ek.ecet, só, őrölt fehér bors.

Elkészítés: 40 dkg szemes babot előző este beáztatunk, 3 fej hagymát apróra vágunk és 1 gerezd fokhagymát összezúzunk. Másnap a babot hideg vízben sóval, babérlevéllel puhára főzzük, lehűtjük, egy tálba rakjuk. 1 dl tökmagolajból és az ecetből, a vöröshagymából, fokhagymából kevés vízzel salátaöntetet készítünk, amelyet sóval és kevés fehér borssal ízesítünk. Ezzel öntjük le a babot. Néhány órás állás után hidegen tálaljuk.

Csírasaláta

Hozzávalók: 20 dkg csíra, 20 dkg alma apró kockára vágva, 20 dkg zeller vékony csíkokra vágva, 1 citrom leve, 1 kávéskanál só, 1 teáskanál méz, 4 evőkanál  tökmagolaj, a tetejére 5 dkg durvára vágott dió

Elkészítése: Habverővel a citrom levét a sóval, a mézzel összekeverjük. Ezután apránként hozzáadjuk az olajat is, mely rátapasztja az öntetet a zöldségek felületére. Az öntetet összekeverjük a zöldségekkel, majd megszórjuk a dióval.

Tökmagolajos cukkini saláta

Hozzávalók: 4 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál citromlé, 4 db kisebb cukkini, 5 dkg fenyőmag, 1,5 paradicsom, 3 evőkanál tökmagolaj, ízlés szerint parmezán sajt

Elkészítés: Zúzzuk össze a fokhagymát, keverjük össze az olívaolajjal, a citromlével és ízesítsük sóval, borssal. A megmosott cukkiniket vágjuk hosszában szeletekre, és sózzuk meg, majd hagyjuk állni pár percig. Konyhai papírtörlővel itassuk le róla  a nedvességet, és locsoljuk meg a fokhagymás olaj levével. Ezután forró serpenyőben pirítsuk meg és szedjük ki. A visszamaradt zsiradékon pirítsuk meg a fenyőmagot, és adjuk hozzá a paradicsomot is, majd keverjük a fenyőmaggal együtt a cukkinihez. A fokhagymás olajhoz adjuk hozzá a tökmagolajunkat és locsoljuk a salátára. Ízesíthetjük még reszelt parmezán sajttal is.

Tökmagolajos szendvicskrém

Hozzávalók: 3 evőkanál mascarpone, 1 pohár natúr joghurt vagy túró, 2 evőkanál tökmagolaj, 1 gerezd fokhagyma, só, bors

Elkészítés: A mascarpone sajtot a túróval vagy joghurttal összekeverjük, zúzott fokhagymával, sóval, borssal ízesítjük. A végén adjuk hozzá a tökmagolajat, és már fogyaszthatjuk is! Pirítóssal,barna kenyérrel, mártogatóssal finom, könnyű étel.

Sóágyon sült burgonya tökmagolajos krémsajttal

Hozzávalók: 8 nagyobb krumpli, kb. fél kg só, 8 dkg tökmag, 2 evőkanál tökmagolaj, 1 rúd tömlős natúr krémsajt, 1 dl tejföl, 1 dl tej, ízlés szerint 1 csokor snidling apróra vágva

Elkészítés: A krumplikat alaposan megmossuk, szárazra töröljük. Egy közepes tepsit félujjnyi vastagon megtöltünk sóval, és a krumplikat héjastul rárakjuk. 180 fokos sütőben kb. 50 perc alatt megsütjük. Miközben sül, a krémhez a tökmagot ledaráljuk. A tejfölt krémesre keverjük a krémsajttal és a tejjel, majd hozzáadjuk a tökmagolajat és tökmagot, és ha szeretjük, a snidlinget. Ha kell, sózzuk. A kisült krumplikat hosszában félbevágjuk, a sajtkrémből egy-egy adagot rápúpozunk és tálaljuk.

Pikáns lencse (4 főre)

Előkészítési idő: 5 perc
Főzési idő: 20-25 perc

A régi magyar konyha egyik alap fűszere a gyömbér. Mára feledésbe merült, egzotikus fűszerré vált. Óvatosan használjuk, csak a főzés utolsó fázisában ízesítjük vele, így kiemeli, teltebbé teszi az ízeket. Aromája intenzív, túladagolása esetén kesernyés ízt ad az ételeknek.

Hozzávalók: 20 dkg lencse válogatva, tisztítva, mosva, 1 fej vöröshagyma tisztítva, 4 szem szegfűszeg, 2 db babérlevél, 1 dkg egész bors, 1 db szárított cseresznyepaprika, 2 dkg gyömbér tisztítva, szeletelve, 10 dkg lilahagyma tisztítva, szeletelve, 1 gerezd fokhagyma tisztítva, zúzva, 10 dkg paradicsom hámozva, magozva, kockára vágva, 1 csomó zöldpetrezselyem, 1 csomó friss koriander, 1 dl  tökmagolaj, 1 citrom leve, só, frissen őrölt, durva bors

Elkészítés: Tegyük fel főni a lencsét. Sózzuk. A fűszereket: a szegfűszeget, a babérlevelet, az egész borsot, a szárított cseresznyepaprikát és a gyömbért kössük egy géz batyuba. Tegyük a fövő lencsébe az egész fej hagymával együtt. Főzzük 20-25 percig vagy míg a lencse megfő. Szűrjük le, a hagymát és a batyuba kötött fűszereket dobjuk ki. Tegyük egy tálba a lencsét, a lilahagymát, a fokhagymát, a paradicsomot, a zöldpetrezselymet és a friss koriandert. Borsozzuk, locsoljuk meg a tökmagolajjal és a citromlével. Óvatosan keverjük össze, tegyük egy órára a hűtőbe. Tálaljuk vad húsok mellé köretnek, de önállóan könnyű ebédnek, vacsorának is kiváló.

Sült óriásbab (4 főre)

Előkészítési idő: 25 perc
Sütési idő: 60-90 perc

Ez az étel maga a tomboló nyár lenyomata, tobzódnak az ízek. Összesülve az intenzív ízek, egymásban-egymással kiteljesedve harsogják a nyár dicséretét.

Hozzávalók: 1 kg nagy szemű friss fejtett bab, mosva, 1 kg makói vöröshagyma, tisztítva, félbevágva, vékonyra szeletelve, 1.5 dl tökmagolaj, 20 dkg paradicsom mosva, csumázva, forrázva, hámozva, kockára vágva, 20 dkg sárga paprika mosva, csumázva, kockára vágva, 3 gerezd fokhagyma tisztítva, gerezdekre szedve, a gerezdek félbevágva, 2 db babérlevél, 2 szál rozmaring, legalább 1/2 l száraz fehérbor, só, frissen őrölt, durva bors

Elkészítés: Serpenyőben tökmagolajon megpirítjuk a vöröshagymát, beletesszük a paradicsomot, a paprikát, a fokhagymát és a fűszereket. Egy tepsibe tesszük a babot, ráöntjük a serpenyőben párolt fűszeres zöldségeket. Felöntjük a bor felével, majd alufóliával letakarva, 180oC-ra előmelegített sütőben sütni kezdjük. A sütési ideje a bab fiatalságától, frissességétől függően 60-90 perc. Sütés közben többször kivesszük a sütőből, kissé megrázogatjuk. A fóliát levéve a fehérborral pótoljuk az elpárolgott levet. Ha a bab megpuhult, a fóliát eltávolítva zsírjára pirítjuk. Hidegen és melegen is jó!

Vecsési csírás savanyú káposztasaláta (4 főre)

Előkészítési idő: 15 perc

A csíra magában is üde, ízletes. Ahogy roppan az ember foga alatt, és a friss ízek szétáradnak a szánkban, az már felfrissülés. És még nem beszéltünk az ezerféle gyógyhatásáról. Talán nincs is olyan betegség, melynek megelőzésére, gyógyítására ne ajánlanák.

Hozzávalók: 60 dkg savanyú káposzta, 1 dl tejföl, 1 fej vöröshagyma tisztítva, mosva,vékony szeletekre vágva, 1 dl  tökmagolaj, 5 gr őrölt pirospaprika, 1 db cseresznyepaprika mosva, csumázva, magozva, félbe- majd vékony szeletekre vágva, retekcsíra, hagymacsíra, frissen őrölt, durva bors

Elkészítés: Egy nagy tálban összekeverjük a tökmagolajat az őrölt pirospaprikával, a cseresznyepaprikával és a tejföllel. A savanyú káposztát megkóstoljuk. Ha nagyon savanyúnak találjuk, kimossuk, lecsepegtetjük. A tálba, a tejfölös öntetre tesszük a káposztát és a hagymát, borsozzuk és óvatosan összekeverjük. Megszórjuk a csírákkal, sültek mellé köretnek vagy egy szelet friss magos kenyérrel tálaljuk.

Jó étvágyat!